Otthon Corona idején - 1. hét

A konklúzió: szerencsés vagyok, de nagyon elfáradtam.



Szerencsés vagyok, mert itthon vagyok a nyolc hónapos Lujzával, így a munka része nálam nem játszik. Dolgoztam otthonról jó pár évig, nagyon jól tudom, milyen nehéz úgy a munkára odafigyelni, hogy a gyerek(ek) is otthon vannak. Teljes tiszteletem minden szülő iránt, aki így él ezekben a napokban.

Szerencsés vagyok, mert egy igazi szupercsapat vagyunk. Szuper a férjem, akivel már az első naptól teljesen egyetértettünk abban, hogy ő lesz mostantól a vásárlás felelős, én pedig igazgatom az itthoni életet. Szuperek a nyagszülők, nem kellett hosszan győzködni őket, hogy maradjanak otthon, na jó, apósom nem egyszerű eset, de a nagymamamák értik a helyzetet. Nem beszélve a gyerekekről. Emma okos, szorgalmas, felelősségteljes, egyszeri olvasásra megérti a feladatokat, mindent elsőre szinte tökéletesen megold, nem igényel sok segítséget, csak figyelmet. Az ovisunk pedig a világ legcukibb ovisa. Izeg-mozog, rohangál, de a lényeg, hogy élvezi az itthon létet.

Szerencsés vagyok, mert Emma tanítói is érzik, hogy ez nem a tananyaggal agyonnyomás időszaka. Rita néni próbálja úgy beállítani a tananyag mennyiségét, hogy még azok a családok is tudják tartani a tempót, akiknél a szülők dolgoznak. Minden nap mesét olvas a gyerekeknek, videókban magyarázza el egy-egy feladat megoldását. Rita néni a legjobb tanító néni, de tényleg. Viszont most már tényleg nem értem, miért kell a szegény elsősöknek napi 5- 6 órát az iskolapadban ülniük, de ez egy másik téma.


Szerencsés vagyok, mert van kertünk, mert egy picike zsákutcában lakunk egy szántóföld szomszédságában. Nem kell autóba ülnünk ahhoz, hogy nyugiban tudjunk levegőzni, mozogni, élvezni a teret, a napot és a természetet. Minden itt van karnyújtásnyira. Már amikor süt a nap, de a többi tényleg mindig elérhető.

Szerencsés vagyok, mert segíthetek. Mert van egy szuper babás jógás csoportom, azaz kettő is, akik szeretnek velem jógázni, és akiket én is nagyon szeretek. Így a kisbabásoknak és a nagybabásoknak is tartottam a héten heti egy-egy live videó órát. Kicsit kaotikus órák lettek így, hogy a nagy gyerekek is itthon vannak, de szerintem mindenki jól érezte magát. És most ez a lényeg.

Elfáradtam. Az első két napunk káosz volt. Az iskolai feladatok egy részével megvártuk apát, hogy ő is lássa, miről is van most szó, de ezzel annyira elhúzódott a napunk, hogy inkább nem vontuk őt be többet, felállítottunk magunknak egy fix napirendet. Ugye itt most három korosztály, három különböző bioritmusát kellett összefésülni. Szerdára ez sikerült is. Mindenki kapott anyaidőt, mindenki aludt, amikor arra szüksége volt, Emma tudott tanulni, Ottó játszani, Lujzi meg élvezni, hogy végre a többiek is otthon vannak velünk. Sőt, még főzni is volt kapacitásom.


Elfáradtam, mert hiába ment itthon gördülékenyen minden, a világ eseményei engem megérintettek. Őrlődtem, őrlődök. Sok a kétely, a kérdés, kevés a válasz. De nekem tartanom kell magam, és ebben nagy segítség, hogy a gyerekek imádják ezt az életformát. Sőt, én is.

Jövő héten már öten leszünk itthon, meglátjuk, hogy alakul. Kicsit izgulok.


Namaste


1 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése