Otthon Corona idején - 6. hét

Konklúzió: valami véget ért.




Bevallom őszintén, a hét elején már érlelem, ízlelgetem, vajon lesz a hét mottója. A hétfők általában szőrnyűek, így azokat inkább elfelejteném mint megörökíteném, de azt tudom, hogy egész csütörtökig a mottóm valahogy így hangzott: meddig lehet ezt így bírni?

Lili


De a csütörtöki események megváltoztattak mindent, és lemoshatatlan bélyeget nyomtak a hétre, a hét emlékeire. Kezdődött anyukám hívásával, aki kérte, beszéljek bátyámmal, mert rosszul van a kutyánk, és tesóm nagyon aggódik. Felhívtam. Valóban, tesóm nagyon pesszimista volt, délutánra kaptak időpontot az állatorvoshoz. Én reménykedve javasoltam, majd a diagnózis után beszéljünk. De délután már csak sírtunk. Lilit el kellett altatni. 15 éves kis fehér szőrpamacs volt. A család kutyája, aki végül bátyámékat boldogította. Én vettem egyetemista koromban a zsebpénzemből harmadik év végén, hogy anyukám ne legyen egyedül, amikor szeptemberben újra indul az oktatás. Nyáron szobatisztaságra neveltem, hogy ősszel anyukámnak már csak élveznie kelljen a kutyás gazdik életét. Emlékszem, elfért a tenyeremben. Fiú kutyusért indultam, de ő annyira kitűnt a többiek közül, annyira akarta, hogy őt válasszam, hogy vele tértem haza.


A lányomat akartam Lilinek nevezni, de ő kapta ezt a tündéri nevet, illett hozzá. Majd egy ösztöndíj miatt külföldre költöztem két hónapra, Lili tesómékhoz került. Gondozták, szerették, megszokták, együtt maradtak. Vitték magukkal mindenhova, külföldön is élt velük több országban. Szép élete volt, és örülök, hogy tesóméknál maradt. Bátyám amolyan apa helyett apám. Támogat amiben csak tud, és  örülök, hogy ezzel a kis szeretetcsomaggal megajándékozhattam őket, még ha eredetileg nem is nekik szántam. De véletlenek nincsenek.

Hogy is volt?


Ahogy már írtam, a hétfő szörnyen indult. Ottó reggel kiakasztott valamivel, sajnos már nem emlékszem mivel, de azt tudom, hogy az egész délelőtti hangulatomra keményen rányomta bélyegét. Pedig jó programunk volt, kertészkedtünk. Magokat vetettünk. Együtt, igazi csapatmunka volt. Ottó ültette el a nagyobb magokat és locsolt, Emma a kisebbeket és feliratozta a táblácskákat, rám a földmunka jutott. Lujzit sikerült délelőtt ébren tartani, így volt ebéd után két nyugodt óránk Emmával tanulni, pihenni.


Kedd, szerda, csütörtök és péntek délutáni program autó logisztika volt. Szervíz miatt ide-oda kellett sakkozni velük, de nagyon jó volt, legalább kimozdultunk. Az autópályás kerülőt pedig egyenesen imádták a gyerekek, azt játszották, hogy nyaralni megyünk.


A szervíz mellett van a kedvenc virágboltom. Szépen ki volt pakolva minden az üzlet előtt, így kedden míg vártuk Tamást, gondoltam egyet, és be akartam menni, csak úgy nézelődni, mintha minden rendben lenne. De a bejáratnál közölték velem, hogy háromkor bezártak.


Visszakérdeztem, most mennyi az idő? Fél öt volt. Furcsán éreztem magam. A bezártságban teljesen elveszítette jelentőségét a pontos idő. Van reggel, dél és este. Mindent elvégzünk a maga idejében anélkül, hogy tudnám, pontosan hány óra:perc van.


Csütörtök délután én mentem vásárolni. Nem volt rajtam maszk, viszont tartózkodó távolságtartásommal úgy éreztem, hogy egy köztes kasztot képezek a "maszkos kesztyűs", és a "semmivel nem törődik, simán tíz centire megközelít" tábor között. Az egész vásárlási folyamatot gondosan megterveztem. Az autó csomagtartójában hagytam a táskám és a kézfertőtlenítőm, csak bankkártyát és bevásárló táskát vittem magammal. Meg telefont, amiben a bevásárló listám volt. Mikor végeztem, csomitaróban fertőtlenítés, bepakolás, és indulás haza. Egy dolog hiányzott: egy kávészünet valahol. Imádok kávézni. Mármint a hangulatot, hogy beülök valahova, nem sietek, elvagyok magammal, a gondolataimmal, esetleg jegyzetelek, ötletelek. Gyakran koffeinmenteset iszom, csak a hangulat miatt.

Énidő


Kell. Nagyon. Minden nap. Főleg mióta Tamás újra bemegy a munkahelyére. Kell egy óra egyedül. Csak én. Futok, egyre többet, és furcsa mód élvezem, pedig soha nem szerettem futni. Régen csak azért futottam, mert utána jó volt, de közben szenvedtem. Sőt, Ottó születése óta egyáltalán nem is futottam. Mindig lebeszéltem magam a hosszabb távokról, de most kimondottan jól esik kifutni a világból. Emellett van, hogy tanulok, és persze irogatok. És persze futás után jóga, mert az úgy jó.


Lujzi


Valami varázslatos módon megtanult kubújni a hálózsákjából, reggel az ágyában állva, hálózsák nélkül vár már. Hét körül ébred, jelez, hív valakit. Általában Ottó veszi a jelet, és bemegy hozzá játszani. Nagyon jól elvannak így csendben. Imád kukucsolni, és nagyon jól eljátszik magában, csak legyen a közelében valaki. És igen, sikerült, napközben ebédig ébren van, azután alszik egy hosszút, Ottóval.


Namaste




3 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése