Otthon Corona idején - 8. hét

Konklúzió: Olyan jó, hogy most tudunk ilyeneket csinálni.




Emmát idéztem, ő mondta ezt, miközben készítettük a falidíszt, ami szinte teljes egészében az ő munkája, én csak segétkeztem. És valóban, olyan jó, hogy van egymásra időnk. Nincs reggeli kapkodás, délutáni hullafáradt bambulás, nincs az átmehetek-e valamelyik osztálytársamhoz, ovistársamhoz kérdés. Én sem megyek sehova időpontra, azaz sokkal ritkábban. Viszont sokkal jobban figyelünk egymásra. 


Vidéken újraindult az élet? 


Tényleg? Kinek? Na jó, tudom, hogy kinek, de azok nem mi vagyunk. Most nyílt meg valójában a szakadék a kisgyermekes családok és mindenki más között. Mert amíg a sulik és ovik zárva vannak, a kisgyermekes szülők nem tudnak ugyanúgy dolgozni, mint azelőtt. És amíg tart az üzletek, piacok idősávos beosztása, vásárolni sem lehet szabadon. Hogy induljak el három gyerekkel reggel a kisboltba, hogy kilenc előtt végezzünk is ott? Sehogy. Délben pedig már ebédhez készülünk, autána alvás, és már bőven benne is vagyunk a délutánban, amikor mindenki más is vásárol. Így a vásárlás maradt továbbra is Tamás reszortja. De legalább abból a nagy élelmiszerüzletből tudtam újra rendelni, így eggyel kevesebb boltba kell bemennie.


A dolgozó anyukák pedig epekedve várják, hogy nyárra nyissák meg legalább a bölcsiket és az ovikat, mert elfogy a szabadságuk, fizetés nélkül otthon maradni pedig nagy luxus. 

Hogy telt a hét?


Köszi, jól. A hét fénypontja mindenki számára a péntek volt, amikor is kivittem a nagyokat anyukámhoz falura, és ottmaradtak estig. Egészen furi volt úgy itthon lenni, hogy csend volt, és nem figyeltem fél füllel az utcai hangokat azt várva, mikor hallom valamelyik gyereket sírni. Nem csak csend volt, hanem nyugalom is. Aztán hazaért Tamás, én meg startoltam magánórát tartani a szabad ég alatt. Furi, teljesen értelmét veszítette a "Nyújtózkodt a mennyezet irányába" instrukció. Ki kell találnom valami más szófordulatot, még érlelem.

Lujzi?


Egyre bonyolultabb vele a helyzet. Tornádó. Légvonalban közlekedik, átvág minden akadályon, azaz próbál, a kerülőt nem ismeri. Felmegy lépcsőn az emeletre, lefele még nem tud jönni, szerencsére nem is meri megpróbálni. Úgy látom, jön a bal felső vámpírfoga. Nem értem, hogy lehet ennyire más, mint a többiek.

Szerintem ritkítani fogom a beszámolókat, és talán át is írom a címet. Meglátjuk...




1 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése