Otthon Corona idején - 9. -10. hét

Konklúzió: módjával lazulunk.



Konklúzió: módjával lazulunk

Kimaradt két hét, nehéz ennyi időre visszaemlékeznem még úgy is, hogy egy-két szavas jegyzeteket írtam. Persze dátum nélkül... Na ezt még fejlesztenem kell.


Tehát lazulunk, módjával. A gyerekek egy megszokott kiscsapattal játszanak minden nap az utcán. Szigorúan az utcán, mert a másik család nem engedi meg a gyerekeinek, hogy bemenjenek akárcsak mások udvarába. Találtak egy szuper bunkit az egyik szomszéd kerítése előtt, ott töltik szinte az egész délutánt. Ellátom őket kis elemózsiával, itallal. Szabad életük van, betartva a szabályokat.


Egy-két családdal járunk össze rendszeresen, Ottó már volt az egyik ovis csoporttársánál egy délutánt játszani, Emma nem. Ő nagyon jól összebarátkozott az itt lakó sulisokkal, bár emlegeti, hogy vannak barátai az osztályban is, soha nem kérdezte, találkozhatna-e valakivel.


Olyan  jó rendszerünk állt be. Délelőtt szabad játék itthon, ebéd után alvás Ottónak, Emma addig tanul, majd délután jönnek a többiek, és irány az utca. Hihetetlen jó érzés, hogy megbízhatok a gyerekekben, komolyan veszik a szabályokat. Nekik pedig hatalmas önbizalmat ad az a lehetőség, hogy szülői felügyelet nélkül játszhatnak kint. Persze visznek magukkal walkie talkiet, hogy tartsuk a kapcsolatot.

Bár szépen lassan nyílik az ország, nyílnak az emberek, a félelem erősen meggyökerezett sokakban. És a bezárkózottság. Több napomba, talán hetekbe is telt nekem átállítani az agyam, hogy már több mindent szabad. Nehéz ez az állandó bizonytalanság, fenyegetettség. Pedig az itthoni számok nem támasztják alá a veszélyhelyzetet, ez az állandó információ manipulálás teljesen elbizonytalanít, kinek, mikor, mit szabad elhinni, és mit nem. Tudom, hogy a sajtó dolga most az, hogy fenntartsa a félelem érzetét a legtöbb emberben, hogy ezáltal ne is akarjanak tömegbe menni. De néha túlzásnak érzem, bár nem tudhatjuk, mi lenne a helyzet akkor, ha nem lennének ezek a szigorú szabályok. És végtére is inkább hálásnak kell lennünk, hogy egy olyan korban élünk, amikor van lehetőségünk megelőzni egy nagyobb járványt ahelyett, hogy most mindenki temetésekre járna, mert elveszítette anyukájá, apukáját, nagyszüleit... 

Herry Potter lázban égtünk. Kiolvastuk az első kötetet, így megnézhették filmben is. Emma képzeletében Roxfort sokkal nagyobb és szebb volt, neki jobban tetszett olvasva. Jesz, bejött, amire számítottam, hamarosan indul a második kötet olvasása. De addig is marad itthon a "huss és pöcc".

Múlt hét hétfőn nagyon-nagyon nyűgös voltam. Már reggel figyelmeztettem a gyerekeket, hogy most szívem szerint szabadságra mennék, ha tehetném, próbáljanak óvatosan bánni velem. Valamikor délután volt már, amikor végre megértették, hogy nem viccből mondtam. Azóta rendeztem soraimat, visszatértem. 


És, a két hónapja tartó rendszeres futás eredménye, hogy már lefutok 5 kilómétert. Végre, végre. Erre most nagyon büszke vagyok. Van egy másik célom is, az nem futás, hanem jógagyakorlat, remélem visszatér a lelkesedésem és a lendületem, és hamarosan megvalósítom. Akkor majd be is számolok róla, az biztos.


Lujzi egyre többet csacsog, nagyon interaktív, imád játszani a nagyokkal. Bújócskáznak, kergetőznek. Megtanult tolatva lefele lépcsőzni, a tanításába bevontam Emmát és Ottót is, hogy őket utánozza. Bejött, két nap alatt rájött, hogyan kell csinálni.


Jövő héten indul az ovi, izgatottan várjuk...




12 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése