Mindenki jól ismeri ezt a frázist, de mikor terveink és az isteni végzet nincs harmóniában, akkor számot vetünk, vajon mi lehet ennek az oka. (Legalábbis én így működöm.)
Férjemmel 2008 óta közösen szőjük és valósítjuk meg terveinket. Nem feltétlenül a standard társadalmi normák szerint építkezünk, inkább mindig alkalmazkodunk a lehetőségeinkhez.
És eljött 2018, amikor is életünk első családi wellness hétvégéje után egy hónappal ért minket a nagy felismerés, nagycsaládosok leszünk. Igen, 2 gyermek után érkezik a 3.
Tudom, ez a diszharmónia életünkben még a legkellemesebb, ami történhetett, de mégis felborította rendszerünket. Az első hónapok azzal teltek, hogy elfogadjam, valóban ez az utunk, (mindig is szóban volt a kettőnél több gyermek lehetősége, de az általunk meghatározott ütemben, nem csak így, egy ártatlannak tűnő, biológiai ismereteimet meghazudtoló, délutáni pihenés következményeként), majd jött az alkalmazkodás ideje, a miértekre való válasz keresése, és új tervek szövögetése.
Részemről a "miért pont most? volt a legsarkalatosabb kérdés. Mert hát nem így terveztük az elkövetkező néhány évet, élvezni szerettük volna egy kicsit az elmúlt pár év gyümölcsét, hogy a gyerekeink már kellően nagyok és önállóak ahhoz, hogy néhány napra nagyszülőkre bízzuk őket, mi pedig elkezdhessük végre kettesben felfedezni a körülöttünk lévő világot. Hát ezt ismét el kell halasztanunk pár évre. Már-már kezdek biztos lenni abban, hogy nászútra is majd a 10. házassági évfordulónk alkalmából kerül sor :)
Tehát hetekig, hónapokig töprengtem, mire megtaláltam kérdésemre a választ.
Elvesztem. A második gyermekünk születése után feloldódtam a család- munka 2 dimenziós tengelyén. Dolgozó anya lettem. Feladtam minden, számomra fontos tevékenységet, az önmagammal való törődést, önmagam fejlesztését. Elhagytam a rendszeres jóga gyakorlást, nem fejlesztettem magam, nem tartottam órákat sem. (Tudom, tudom, az anyaság is egy roppant kusza és összetett önismereti út, de annak gyakorlásában is nagy segítségemre volt az önmagam mentális fejlesztése.) És enélkül a diszharmónia nélkül nem jutottam volna erre a felismerésre, nem kezdtem volna bele valami újba, nem kezdtem volna újra. Legalább is nem most.
Persze ehhez kellett az is, hogy a rajtam kívül álló tényezők is összeálljanak: lakhelyünkre költözött egy kedves, aranyos, képzett hatha jóga oktató, akire még így, áldott állapotban is rábízhatom magam, és nem kell fél órát autóznom ahhoz, hogy rész vehessek az óráin. Igen, számomra fontos, hogy valakitől tudjak tanulni, aki inspirál és ösztönöz arra, hogy fejlődjek.
Mindeközben rátaláltam az illóolajok csodavilágára. Egy olyan nyitott, energikus és ösztönző közösségbe cseppentem, amely lendületet adott ahhoz, hogy nyissak a külvilág felé. És végül, de nem utolsó sorban jött a felismerés, hogy a 21. században az internet eszközét is használhatom arra, hogy tapasztalataimat, élményeimet megosszam másokkal.
Hát erre az önismereti, önfejlesztő utazásra szeretnélek invitálni, tarts velem!
Namaste
