Konklúzió: megszoktuk
Férjem két hete, a gyerekek három hete, én kb. tíz hónapja itthon.
Hétfőn megkaptuk az ovis heti tematikus anyagot, sok-sok mondókával, mesével, játékos tornagyakorlatokkal, kis kézműveskedéssel. Emma tanító nénije pedig változtatott a tanítás menetén (egyébként imádom, hogy ennyire rugalmas), és a hétfőt, keddet jelölte ki magyaros, a szerdát, csütörtököt matekos, a pénteket pedig környezetismeretes, etikás, és gyakorlós napnak. Ez nekünk épp kapóra jött, mert így együtt tudták a gyerekek csinálni az ovis feladatokat.
Ez a hét már nem indult volna annyira rosszul, ha nincs az a bizonyos óraátállítás. Nagyon remélem, hogy a 21. század nagy sikerei között szerepel majd az, hogy a 20. század néhány nagy vívmányát, mint például az óraátállítást felülbírálják, és eltörlik. Az lehet, hogy nem kell sehova se mennünk időre, de kell, hogy legyen napirend, különben lőttek az egész rendszernek. Így is aggódom azon, hogy fogunk mi visszaállni a normál kerékvágásba, ha egyszer megnyitnak az oktatási intézmények.
Hétfőn elaludtunk. Olyannyira, hogy férjem konkrétan az ágyból esett be a megbeszélésére, ahonnan el is késett, pedig csak a szomszéd szobába kellett mennie.
Kedden egyedül voltam a gyerekekkel, Tamásnak be kellett mennie a munkahelyére. Ezzel nekem alapvetően nincs semmi bajom, de ha nekem azt mondja, hogy bemegy korán, hogy koradélután haza tudjon jönni, majd fél ötkor azt mondja a telefonban, hogy majd hív, ha indul, és ez még egy óra múlva sem történik meg, na akkor leszek sík ideg. Régebben ilyenkor mindig szegény gyerekek kapták meg ezt a feszültséget tőlem, majd alig győztem bocsánatot kérni tőlük. Ma már, amint leteszem a telefont, szólok nekik, hogy anya most ideges, nem az ő hibájuk. Így már tudják, hogy óvatosan közelítsenek.
Tehát kedd gyerekekkel, jógaóra, tanulás, ovis mondókázás, mesélés, sőt, még házi homokgyurmát is készítettünk, így gyorsan eltelt a nap apa nélkül is. Vacsi után kivontam magam a forgalomból, csak Lujzit altattam, mert őt még csak én tudom.
Szerdán újra itthon volt az egész család, elkészítettük az ovis remekműveket. Csütörtökön ismét tudtam tartani egy aránylag nyugis jógaórát, pénteken pedig még futni is ki tudtam menni.
Amit a három itthon eltöltött hét nagy sikernek könyvelek el:
- A gyerekek végre automatikusan mennek kezet mosni, ha bejönnek a házba. Tudtátok, hogy a "Süss fel nap" kétszer elénekelve kb. 20 másodperc? Nálunk egy nap rengetegszer elhangzik ez az ének.
- Gyakran reggel önállóan felöltöznek. Bizony, kiválasztják az aznapi ruhát, egész ügyesen, mármint az évszaknak megfelelően, és Emma segít Ottónak, amiben kell.
- Már nem hozzám vezet Ottó első útja reggel, hanem megy Lujzit szórakoztatni. Általános ébredési sorrend: Lujzi, Ottó, Tamás, én, Emma. Ezzel nyerünk egy fél óra nyugit reggelente.
- Szó nélkül segítenek megteríteni, majd leszedni az asztalt, ha kérem.
- Rengeteget játszanak együtt, viták azért vannak, de szerintem ritkábbak, vagy már megszoktam.
- Tamás nem menekül a kertbe, sokat segít a gyerekekkel, ezzel jut időm tanulni, írogatni.
Jövő héttől pedig tavaszi szünet. Nagy változás, hogy a férjem is szabadságon lesz, és nem lesz tanítás sem. Készülünk a húsvétra. Locsolómentesen. Vagy visszatérünk a vödrös, szódásszifonos hagyományokhoz. Meglátjuk...
És, hogy mi van Lujzival? Ő élvezi ezt az egészet. Imádja, hogy mindig van, aki foglalkozzon vele, és igyekszik minél hamarabb beérni a többieket. Feláll, pakol, huncutkodik, és imád enni.
Namaste
