Konklúzió: néha azok az örömök nem is olyan aprók.
A hét alapvetően nyugisan indult. Valójában az egész hét nyugis volt azt leszámítva, hogy megtelt az utca gyerekekkel. Azok is kimerészkedtek, és elkezdtek közeledni a többiekhez, akik eddig az udvaron túl nem mozdultak ki. Furcsa érzés. Mert hiába tudom magunkról, hogy tényleg nem érintkezünk senkivel, aki esetleg vírushordozó lehet, abban viszont csak bízhatok, hogy a többiek sem.
A gyerekek nagyon boldogok, hogy rég nem látott ismerős arcokkal találkozhatnak újra. Egész nap kint vannak, többet mozognak a friss levegőn, mintha oviban, vagy iskolában lennének.
Emmának minden nap van tanulnivalója, viszont csak hetente egyszer tartunk ovi napot. Illetve ovi torna van minden reggel, de kézműveskedés, és témamegbeszélés, mondókázás, éneklés csak egyszer van egy héten. Szerda lett az alkotó nap, csütörtök a beszélgetős.
Kedden délelőtt elsétáltunk a szalmabálákhoz a repceföldön keresztül. A gyerekek nem akartak elindulni, de nagy nehezen rábeszéltem őket. Pontosabban én elindultam, ők pedig követtek, mert egyedül otthon nem maradhattak. Lujzit most először csatoltam a hátamra, ehhez kellett Emma segítsége, kijöttem a gyakorlatból. Nagyon jó kis séta kerekedett. Néztük a fűszálak táncát, ahogy fújta őket a szél, hallgattuk a méhek zümmögését a repcék között. Sajnos a szalmabálát nem tudtuk megmászni, nem találtunk rajta fogást, azaz Lujzival a hátamon nem mertem bevállalni, hogy feltolom a gyerekeket az első szintre.
Már beállt egy reggeli rendszer. Lujzi ébresztette Ottót, aki amúgy Emmával aludt egy szobában, majd átment Lujzihoz, és még együtt pihentek. Ezért úgy döntöttünk, Ottót éjszakára is átköltöztetjük Lujzihoz, hogy reggel Emma még aludhasson, míg a két korán kelő elszórakozik. Egyelöre mindenki boldog ettől az újítástól, remélem így is marad.
Szerdán nagy örömben volt részem. Végre meg tudtam rendelni Emma névnapi ajándékát az egyik sportszer áruházból. Három hete próbálkoztam sikertelenül. Hihetetlen, soha nem gondoltam volna, hogy egy internetes vásárlás sikerességének ennyire fogok örülni. Már csak annak a bizonyos skandináv bútoráruház házhozszállítási szolgáltatásának kellene felélednie, hogy végre rendet tudjak tenni a gyerekek legói között. Azt is hetek óta próbálgatom, de remélem az áruházak megnyitásával végre rendeződik a helyzet, és sikerrel járok.
A hét csúcspontja pedig pénteken volt. Nem, nem a munka ünnepe, hanem végre el tudtam menni fodrászhoz. Múlt hét végén, egész pontosan szombat este kaptam az sms-t, hogy újra dolgozik a fodrászom, csak törzsvendégeket vállal, egyszerre egy embert, mehetek, ha szeretnék. Hogy a fenébe ne szeretnék? Ekkora örömöt még soha nem éreztem annak hallatán, hogy mehetek fodrászhoz. Azt tudni kell, hogy az én hajam rendbetétele három órás buli. Festés kb. két óra, a vágás egy. Nem vicc, ennyi. Ennél rövidebb idő alatt nem lehet végezni vele, azaz lehet, de az a munka olyan is. Úgyhogy kaptam netto három óra kimenőt, egyedüllétet, gyerekmentes időt. Három órát. Nagyon hamar eltelt. De volt. És még a hajam is jó lett.
Lujzi pedig szorgosan pakol mindenhonnan mindent kifele, átrendezi a székeket az étkezőben, és három lépcsőfokon felmászik. Most már hurrikánná minősítettem, mert kb. 10 másodperc alatt katasztrófa sújtotta övezetté tudja varázsolni a ház bármelyik helyiségét. Észrevétlenül.
Namaste
