Bárcsak minden gyermekem harmadiknak érkezhetett volna – 2. rész

Szülőszoba, ahol új családok születnek. Soha, egyik gyermekemnél sem fordult meg a fejemben, hogy otthon szeretnék szülni, én ott érzem magam biztonságban.

Míg az első gyermekemet epidurális érzéstelenítéssel hoztam világra, a másodikat már csak oxitocin segítségével, addig a harmadig teljesen természetesen, szinte magától született meg, nekem csak engednem kellett.

Az igazat megvallva, harmadikunk érkezésénél csak az a szuper stáb állt a kórházi szülés mellett, akik már világra segítették másodig gyermekünket, aki első volt a Magyarországon születettek között. Számomra mindig, minden körülmények között a legfontosabb, hogy olyan emberekkel legyek körülvéve, akik szakmájukat jól ismerik, és emberileg is egy olyan világnézetet képviselnek, amivel egyet tudok érteni.

Szerencsém van, mert itthon egy réges-régi családi ismerős szülész orvosom van, aki egy csupaszív, tapasztalt szülésznőt ajánlott. Irma végtelen kedves, nyugodt személyisége hihetetlen támasz volt számomra, orvosom teljes bizalma, amellyel Irmát és engem támogatott, szintén nagy segítség volt. A férjemről nem is beszélve. El sem tudom képzelni, milyen lehetett azokban az időkben gyermeket világra hozni, amikor apák még nem mehettek be a szülőszobába...

Persze ez az esemény sem volt olyan, mint ahogyan azt az embernek általában tanítják.

Nekem először a magzatvizem folyt el az éjszaka közepén. Mivel számítottunk arra, hogy a napokban esemény lesz, a gyerekeket elküldtük nagyival nyaralni, így velük nem kellett akciózni. Tehát éjszaka pakolás, irány a kórház. Valahogy úgy repedhetett a magzatburok, hogy mire beértünk a kórházba, a luk elzáródott, elállt a folyás. Na szép, egy rutin vizsgálatot követően próbáltak meggyőzni, hogy ez valami más lehetett, míg én próbáltam őket meggyőzni, hogy ez márpedig magzatvíz volt. Jó, legyen, magzati szívhang monitorozás, antibiotikum. Valami alakul, jön a reggeli nagyvizit, megerősítenek, hogy itt még ma baba lesz. Jó. Apát elküldték még hajnalban, ne tébláboljon fölöslegesen, majd miután lefolyt az infúzió lábra állítottak, hogy sétáljak. Sérálok és szívesen, de hol? Hát itt, a folyosón. Juhé, utálok fel-alá sétálgatni, pláne egyedül, ilyen állapotban, de legyen. Nem telik el sok idő, erősödnek a fájások.

Telefon férjemnek és a szülésznőmnek, végre beköltözhetek az egyik szülőszobába. Még vajúdok egyedül, majd megérkezik minden segítségem. És szépen halad minden a saját ütemében. Majd egyszer csak, mikor már közel állunk a kitoláshoz, és a baba lejjebb ereszkedik, elfolyik az összes magzatvíz, ezt látva szülésznőm egyetért velem, hogy valóban az távozott belőlem még az éjszaka közepén, csak olyan magasan keletkezett a rés, hogy valószínűleg a baba, vagy a hajfalam betömte.

Kitolás. Néhányat kellett tolnom, hogy a babám megtalálja az utat, majd szó szerint magától kibújt. Még csak a feje volt kint, de ő már sírt. Ilyet se nagyon látott még a szülésznőm sem🙂.

Bevallom, ott lapultak az olajocskáim a táskámban, de még azok segítségére sem volt szükségem, csak hagytam, hogy minden menjen a maga útján. Hát ennyi, csak természetesen.

Szívből kívánom minden nőtársamnak, hogy legalább egyszer életében részese lehessen a háborítatlan szülés élményének, és találjon olyan helyet, szakembereket, akik ennek megélésében maximálisan támogatják.

Peace, love 💕